Háziállatok.
Háziállatnak termettem,
Keveset tudnak rólam,
Gyere ide nézz körül,
És hirdesd az oldalam!
MENÜ

Hazánkban egyre inkább nő a teknőstartók száma, mely nem csupán e hüllők szépségének tudható be. Tartásuk egyszerű, s emellett nem jelent nagy költséget sem. A kutyákkal, macskákkal ellentétben nem teszik tönkre a lakás bútorait, nem piszkítanak oda, ahová nem kéne, nem csapnak különösebb zajt és még sétáltatni sem kell őket. Védőoltásra sincs szükség, és mivel a legtöbb faj elég kevés -és olcsó- eledelt fogyaszt, jóval kisebb költséget jelentenek. A teknősök tartása -legyen szó akár vízi, akár szárazföldi fajról- nem jár nagy munkával, csupán élőhelyüket kell tisztán tartani, erre a célra azonban már számtalan berendezés rendelkezésre áll.
A teknősök már több száz éve is szent állatok voltak. Kínában jósláshoz, a természetfölöttivel történő kapcsolatteremtéshez használták páncélját. Egyes helyeken a folyami rakpartok védőszentjeként tisztelték, máshol a hosszú élet, az erő szimbóluma volt. Az indiai hitvilág szerint a teknős maga a világ hordozója.

Szárazföldi teknősök tartása

Vízben élő társaikkal szemben nagyobb körültekintést igényelnek, főként akkor, ha nem elkerített részen élnek, hanem szabadon közlekedhetnek az egész lakásban, vagy akár a kertben. Ha kis teknőst vásárolunk, érdemes eleinte egy számára megfelelő méretű elkerített helyen tartani, és csak felügyelet mellett elengedni, másként könnyen órákba telhet felkutatása. Ha nem figyelünk oda, könnyen elbújhat a fotel alatt, egy szekrény mögött, vagy szinte bárhol a lakásban.

A kisebb teknősöknek legalább kétszer két méteres területre van szükségük. Fontos, hogy akár a lakásban, akár a szabadban tartjuk, napfényes területre kerüljön, és a föld száraz legyen. A szárazföldi teknősöknek is szüksége van vízre, azonban csak kis mennyiségre, ezért egy tálkában is elhelyezhető. Ki kell alakítanunk egy búvóhelyet is, ahová a házi kedvenc visszahúzódhat. Ez lehet egy fatörzs, vagy boltban kapható kerámia is.

Bár a teknősök alapvetően nyugodt állatok, nem szabad őket nagyobb stressznek kitenni. Fontos, hogy ne kerüljön élőhelye túl "mozgalmas" helyre, és még véletlenül se kerüljön közelébe másik háziállat, pl. kutya vagy macska, mert bármilyen kemény is a teknős páncélja, egy hasonló találkozás akár az életébe is kerülhet. Élőhelyének talaját érdemes száraz homokkal, kavicsokkal leszórni, így biztosíthatjuk természetes környezetét. Ügyelni kell rá, hogy semmilyen, rá veszélyes tárgy ne kerüljön a közelébe. Egy keményebb, de labilis tárgyat is könnyen felboríthat (pl. váza).

Teknősök gondozása

A szárazföldi egyedeket gyakran tartják terráriumban. Ez szinte teljesen fölösleges pénzkiadás, hiszen a legtöbb faj hatalmasra nő, s előbb-útóbb vagy egy óriási terráriumra, vagy pedig egy elkerített helyre lesz szüksége. A lakásban tartott teknősök számára is szükséges a napozás, melyet lámával biztosíthatunk. Ez alatt könnyen melegedhet és sütkérezhet. Éjszakára ne hagyjuk égve a világítást, így megszokja, hogy nappal legyen aktív.

Mindig ügyelni kell az ivóvíz tisztaságára és arra, hogy teknőseink elegendő UV fényhez jussanak. Elhelyezhetjük őket az ablak közelébe is, így valódi napfényhez juthatnak. Számtalan féle zöldséget, növényt elfogyasztanak, így etetésük nem okoz nagy gondot. Etethetők lóherével, banánnal, almával, szárított csalánnal, káposztafélékkel, de akár még a természetben fellelhető virágokat is szívesen fogyasztják.

Elengedhetetlen, hogy teknőseink mindig tiszta környezetben lehessen, ezért egy-két hetente ki kell takarítani élőhelyüket. Fontos, hogy naponta tiszta, friss ivóvizet kapjanak. Nem igényes állatok, kevés munkát igényelnek, de annál nagyobb örömöt okozna.


Felhívnám a figyelmet arra is, hogy a teknős szalmonella hordózó ami hányás és hasmenéssel jár. Elkerülése képpen MINDIG mossunk kezet amikor megfogtuk.




.

 

Asztali nézet